Leánykérés régen és ma
Az egyik legszebb magyar hagyomány a leánykérés, mely napjainkban újra reneszánszát éli. Faluhelyen még élnek a régi hagyományok, amelyek vissza-visszatérnek, ha új köntösben is.
Hogy volt régen a leánykérés, és hogyan megy ma?
Az esküvőt minden alkalommal megelőzte a leánykérés, majd - akár egy éven keresztül is - a "jegyben járás", amiből a mai "járnak" kifejezés származtatható. Ez volt az udvarlás ideje, amikor a fiatalok megismerkedhettek, nyilván gondosan megrendezett és ellenőrzött szabályok között a lányos háznál, szülői felügyelet mellett. A legény szombatonként kereshette fel választottját, ahol először csak a leány szüleivel ismerkedhetett meg, majd hétről-hétre egyre többet szólhatott a lánnyal is, ha egyáltalán eljutott idáig, mert, ha a szülők - vagy gyermekük nem találta vonzónak az ifjút, akkor további találkozókra nem is került sor. Amennyiben a szimpátia kölcsönös volt a fiatalok egyre közelebb kerülhettek egymáshoz. Ilyenkor a legény kisebb ajándékokat vitt a kiszemelt leánynak és a szülőknek. pldául bort. A lányos háznál eleinte csak jó szóval, később akár ebéddel is kínálták. Ez volt az időszak, amikor a fiatalok szűkebb családja is megismerkedett egymással. A lányos háznál már a lánygyermekek 12 éves korától elkezdték gyűjteni a "stafírungot",vagy kelengyét mely a menyasszony hozománya volt. Általában ágyneműkből, ruhákból ált, de gazdagabb családoknál akár ékszereket, vagy földet is kapott nászajándékul az ara. Ha minden jól ment, hamarosan megtörtént a leánykérés. Ekkor a legény gyűrűt ajándékozott választottjának. Státuszától függően, ha tehette köves kísérő gyűrűt, ún. leánykérő gyűrűt, más néven szolitert. Legelőkelőbb körökben gyémántos szolitert. Szegényebb családoknál mindjárt karikagyűrűt. A leány, ha elfogadta a jegyajándékot, selyemkendőt ún. jegykendőt adott a férfinak. Az esküvő alkalmával ezt kötötték a menyasszony fejére, innen származik a "bekötik a fejét" kifejezés. A jegykendőnek olyan jelentősége volt, hogy a múlt században még az asszonyok a sírba is maguk mellé temettették. A leányt minden esetben az apjától kellett megkérni, vagy ha ő már nem élt, akkor a rangidős férfi családtagtól, vagy az anyjától. Később már a lányokat is megkérdezték. Manapság ez már inkább a fiatalok magánügye és legtöbb esetben kész tények elé állítják a szülőket! Az 1900as évek végén a 18-20 éveikben járó az eladó sorban lévő leányok házasodtak és a 25 évnél idősebbek már "öreglánynak" számítottak. A fiúk 25-26 éves korukban léptek frigyre és a 30 év felettiek az "agglegény" megbélyegzést kapták. Ez a kor napjainkban egyre kijjebb tolódik a továbbtanulás és az egzisztencia, a karrier felépítése miatt. Ha megtörtént a leánykérés, kitűzték a lakodalom napját, mely lehetett egy-két hét, de akár egy év múlva is. Ez amolyan "próbaidő" szerű lehetett, hogy a fiatalok szándéka töretlen marad-e. Mindenesetre innen már nem volt elegáns visszalépni. Innen már jegyes párnak számítottak, jegyben jártak az esküvő napjáig. Az esküvő előtt a jegyes pár együtt felkereste az ötvöst és karikagyűrűt készítettek maguknak, mely jelképezte a tisztaságot és a házasság szentségét. Épen ezért csak az oltár előtt húzhatták először az ujjukra. Anyaga változatos, legtöbbször arany vagy ezüst, de néha csont, fa, kő, bronz és vas is fellelhető a múltban. Manapság egyre divatosabbak a platina, Mokume-Gane, nemesacél és titánból készült karikagyűrűk is az arany mellett. Míg régebben egyszerűbb, ma inkább a munkaigényesebb, gazdagon vésett és drágakövekkel foglalt karikagyűrűk divatosak. A karikagyűrűk mindig fontos, kultikus jelképnek számítottak. Minél előkelőbb volt a pár, annál díszesebbek, mívesebbek voltak a gyűrűk, annál drágább alapanyagból készültek. Jelentésük mind a mai napig megmaradt: az örök hűség a szerelem, az összetartozás szép szinonimájává vált...
Munkámban segítségemre voltak és köszönettel tartozom: Őriné Fekete Piroskának és Korkes Zsuzsának.